Az élet – bármennyire is paradox – akárhányszor ad egy lehetőséget, abban mindig rengeteg tanulás, tanulság és lecke lesz. Sokszor a legeslegegyszerűbbnek tűnő dolgok fognak a legnagyobb felismerésekkel szolgálni…
Vagy talán, amikor éppen egy gyermekkori álmodat készülsz megvalósítani és abban bízol, hogy ez a történtet már csak felfelé fog ívelni (hiszen ráléptél az útra), akkor kapod meg a legnagyobb gátakat, amiket meg kell ugranod ahhoz, hogy ez az álom a tiéd lehessen.
Nekem most épp ilyen a motorozás.
Amikor kisgyermekként álmodoztam arról, hogy motorozni fogok, akkor mindig úgy képzeltem, hogy ez egy nagyon egyszerű, játékos dolog lesz: csak felülök és megyek. Nagyon menő és szexi leszek, mikor lobog a hajam a szélben, a sportmotoron.
Aztán most, hogy benne vagyok a folyamatban, rájöttem, hogy bár az életérzés garantáltan megérkezik már a kezdetekkor, de a motorozás – úgy, mint nagyon sok minden más az életben – nem csak arról szól, hogy VÁÓ élményeket kapsz és szabadságot. Hanem azért igenis…
lépéseket kell tenni.
Ugyanis nem motorozhatsz például anélkül, hogy ne bíznál magadban. Ez a terület számomra mindig is problémát jelentett és hiányos volt. Eddig azonban nem igazán vettem észre a helyzet súlyosságát, hiszem csak apró aspektusait tapasztaltam a mindennapokban: bizonyos helyzetekben nem úgy reagálok, ahogy kellene, vagy dolgokat nem merek megcselekedni (most nem merem kitenni ezt a videót, most halogatok). Ez mind, mind annak a jele volt, hogy
nem bízok eléggé magamban.
De most, amikor megfogom a kormányt, mert el kell indulnom, és belém áll a gyomorideg… Vagy amikor meg kell fordulnom egy kisebb íven, miközben attól félek, hogy megcsúszik a motor a poros úton gyakorlás közben… Ilyenkor muszáj erőt vennem magamon. Muszáj bíznom magamban, és muszáj bíznom a motorban, hogy
képesek vagyunk ezt végigcsinálni.
Borzasztóan sokkoló az, hogy micsoda katartikus élmény sok esetben akár egy esés. Mekkora felkiáltójel és figyelemfelhívás egy-egy ilyen esemény, amikor hibázol, vagy amikor mondjuk dühből és bizonyítási vágyból akarsz cselekedni. Mert ez a „szexi motoros leszek”, ez semmi más, mint az ego. Motorozni nem azért kell, hogy szexik, vagy menők legyünk, vagy, hogy megbámuljak az utcán. Hanem a motorozást
az életérzés miatt csináljuk.
Az elmúlt időszakban egyre többször kell saját magamat is figyelmeztetnem erre és rá kellett döbbennem, hogy az egom még nagyon-nagyon sok területen dolgozik bennem.
Amellett, hogy a motorozás egy folyamatosan tudatos odafigyelést igényel – és a saját egómnak az egészséges korlátok között tartását –, a magabiztosságomat (ami nem egyenlő az egóval) is szükségszerű fejlesztenem a gyermekkori álmom eléréséhez.
Menet közben rájöttem, hogy még rengeteget kell tanulnom és tapasztalnom, hogy
megbízzak a világban,
megbízzak magamban.
És valóban így van: az igazi siker és a bátorság nem abból áll, hogy elsőre sikerül minden, vagy hiba nélkül végigmész a rutinpályán. Hanem abból, hogyha elesel, akkor felállsz és nem adod fel. Újra meg újra megpróbálod, és minden félelmed, remegésed, gyomorideged ellenére
meghúzod azt az átkozott gázt.
