Sokan azt hiszik, hogy az önismeret egyenes út a boldogság felé. Azt gondoljuk, hogy ha elég mélyre ásunk, kielemezzük a gyerekkorunkat és megértjük a traumáinkat, egy nap majd „meggyógyulva” ébredünk. De az igazság az, hogy az önismeret nem lineáris – sokkal inkább hasonlít egy leszokási folyamathoz.
Konkrétan le kell szólnunk arról, hogy önmagunk vagyunk.
Lehetünk függők a saját nyomorúságunktól is.
Ahogy az alkoholista szervezete követeli az italt, úgy az idegrendszerünk is függővé válik a stresszhormonoktól, a szorongástól és a folyamatos készenléttől. Amikor úgy döntünk, hogy „letesszük” a régi működéseinket, a testünk tiltakozni kezd. Jönnek a fizikai tünetek: a szédülés, a pánik, a megmagyarázhatatlan félelem. Ez nem visszaesés, hanem
a „tisztulás” elkerülhetetlen fázisa.
A tudatosság csapdája: Monitorozás vagy megélés?
Van egy pont az úton, ahol a tudatosságunk a saját börtönünkké válhat. Elkezdhetjük mániákusan figyelni minden szívverésünket, minden gyomorkorgást, minden gondolatunkat. Azt hihetjük, ez a fejlődés, közben csak a kontrollt próbáljuk fenntartani egy új formában.
Félünk az örömtől, mert az agyunk azt tanulta: ha valami túl jó, akkor utána jön a pofon. Így a boldogság hirtelen szorongássá alakul a testünkben, mert az idegrendszerünk számára
az ismeretlen nyugalom veszélyesebbnek tűnik, mint a megszokott dráma.
A felelősség szabadsága és súlya.
A legnehezebb állomás, amikor rájövünk: az életünket nem a környezetünk, nem a múltunk és nem a családunk alakítja többé, hanem mi magunk. Ez a felismerés rémisztő. Könnyebb egy „betegség” mögé bújni vagy a külső körülményeket okolni, mint szembenézni azzal, hogy mi vagyunk a saját valóságunk alkotói. Amíg valaki más a hibás, addig nem kell cselekednünk. De amint elvesszük a felelősséget másoktól,
a kezünkbe vesszük az irányítást is.
A katedrális nem egy nap alatt épül.
Ne ijedj meg, ha néha úgy érzed, mélyebbre ástad magad, mint ahonnan indultál. Az alapozás zajjal, porral és törmelékkel jár. Van, hogy le kell rombolni egy falat, mert elfelejtettünk helyet hagyni az ablaknak. Ez olykor kényelmetlenséggel jár, ami magában hordozhatja kételkedés érzését, a bizonytalanságot és akár a teljes kétségbeesést!
De tudd: ez csak egy átmeneti állapot!
Az önismeret lényege nem az, hogy tökéletes gépekké váljunk, aki sosem szorong, hanem az, hogy megtanuljunk az események megfigyelőivé válni. A megfigyelő szerepében lehetőséged nyílik túllátni azon a beszűkült téren, amit a szorongás, a félelmek és a megszokott hitrendszerek korlátainak szemellenzőjén át eddig megismertél.
Konkrétan eléd tárul a világ…
A gyógyulás ugyanis ott kezdődik, amikor a figyelmünket a belső monitorozás helyett a külvilág felé fordítjuk. Felismerjük annak apró, mindennapi csodáit és elkezdjük megélni azokat. Korlátok nélkül, szabadon. Merünk „csak úgy” táncolni random az udvaron, az esőben, a kedvenc zenénkre. Őszintén, jóízűen nevetni, boldognak lenni mindennemű aggodalom nélkül a pillanatnak élni. Mert a világ nem ellenünk van.
Mi magunk vagyunk a világ.
